Közigazgatás Keresés

// Kormány

Iváncsik Imre, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára
 
Iváncsik Imre
Iváncsik Imre
Fotó: MeH
1956. június 29-én született Újszászon.  
Középfokú tanulmányait 1970-1974 között a debreceni Vegyipari Szakközépiskolában folytatta, majd 1976-1980 között a szegedi Élelmiszer-ipari Főiskola hallgatója volt. 2003-2005 között védelemigazgatási vezetői egyetemi diplomát szerzett. 
1974-től a tejiparban dolgozott, majd 1981-től az ifjúsági szövetségben töltött be különböző beosztásokat és tisztségeket. 1990-től az MSZP Szolnok városi irodáját vezette. 1991-től egyéni vállalkozó. Az MSZMP-nek 1976-ban lett a tagja. Az MSZP alapító tagja. 1991-1995 között Szolnok városi elnökként és az országos választmány tagjaként dolgozott, jelenleg a párt megyei elnöke. 
1994-től országgyűlési képviselő, a honvédelmi bizottság tagja. 1995-1996-ban a NYEU Parlamenti Közgyűlésének és Védelmi Bizottságának tagjaként dolgozott. 1994-től négy évig a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke. 2002 májusától a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára. 
Francia nyelvből katonai szakanyaggal bővített középfokú nyelvvizsgával rendelkezik.

2007 július 1-től a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter irányításával a tárca nélküli miniszter tevékenységében közreműködő államtitkár a Miniszterelnöki Hivatalban.

Vagyonnyilatkozata: 2008